TÖRTÉNET

WCOOP 2008

A 2008-as World Championship of Online Poker volt az eddigi legnagyobb versenysorozat, ami akár a WSOP-vel is felvehetné a versenyt. A 33 versenyen összesen $39,958,000 került a nyereményalapba. 18 napon keresztül mindennap két versenyt játszottak, és összesen 119 ország 22 873 játékosa versengett a megtiszteltetésért, hogy WCOOP bajnok lehessen. Most először kerültek megrendezésre két napos, valamint nagymenőknek rendezett versenyek, a Főverseny nevezési díját pedig duplájára, $5,200-ra emeltük, ami azt jelentette, hogy az összes nyereményalap $10,925,000-ra emelkedett. ckingusc kapta belőle a legnagyobb szeletet, aki $1,265,432.23-t és egy arany karkötőt nyert. A Team PokerStars Pro tagjai is kiválóan teljesítettek, Chris Moneymaker két döntő asztalra is bejutott, a francia fenomén, ElkY pedig $407,285-t szedett össze a versenyek során.

WCOOP 2007

WCOOP 2007

2007-ben a PokerStars WCOOP 23 versenyből állt, és ekkor jelentek meg először a shorthanded versenyek. Az összes nyereményalap meghaladta a $20,000,000-os álomhatárt, egész pontosan $24,218,600-ra rúgott. Száznál is több ország több mint 40 000 játékosa vett részt a versenyeken, magára a Főversenyre pedig 2 998 nevező volt, akik $7,495,000-os nyereményalapot adtak össze. Bár a verseny több mint 21 órán át tartott, de hasznosan eltöltött időnek bizonyult ka$ino számára, aki a karkötő mellé a WCOOP történetének első milliós nyereményét is hazavihette, nyereménye $1,378,330 volt. A Team PokerStars Pro tagja, Vanessa Rousso a második helyen végzett, ezzel $700,782-t vághatott zsebre.

 
WCOOP 2006

WCOOP 2006

A World Championship of Online Poker 2006-os sorozatán 18 verseny volt, és $18,674,300-ra rúgott a teljes nyereményalap. spawng teljesítménye említésre méltó, aki az első játékos, akinek két WCOOP karkötőt sikerült nyernie, valamint kwob20 is kiemelkedőt nyújtott, hiszen ő az első, aki ugyanabban az évben nyert meg két karkötőt. 2006-ban új versenyként a HORSE tűnt fel a színen, amire a nevezési díj $5,200 volt, a győztes pedig a Team PokerStars Pro tagja, Chad Brown lett, aki stelladora néven játszik az oldalon. A Főversenyen a profi pókeres, JC Tran győzedelmeskedett, aki a sztároktól hemzsegő mezőny legyőzésével $670,194-ral növelte a bankrollját.

 
WCOOP 2005

WCOOP 2005

A 2005-ös WCOOP nagyobb volt, mint bármely korábbi. Ezúttal $12,000,000 volt a teljes nyereményalap, ami duplája az előző évinek. A versenynaptár 15 versenyt tartalmazott, melyek közel 20 000 játékost vonzottak. A versenysorozat ezúttal szeptemberben került megrendezésre, és ez a szokás azóta is megmaradt. A Főversenyen 1 494 játékos szállt harcba, miáltal $3,735,000 került a nyereményalapba. A döntő asztalon hárman osztoztak, mindannyian legalább $500,000-os nyereményhez jutva. Végül a pennsylvaniai (USA) Panella86 szerezte meg a karkötőt és az $577,342 fődíjat.

 
WCOOP 2004

WCOOP 2004

2004-ben a WCOOP versenynaptárjában 12 verseny kapott helyet, a No Limit Holdem Főverseny nevezési díja pedig $2,600-ra emelkedett. A sorozat teljes nyereményalapja $6,000,000 fölött volt, és az USA mind az 50 államának, valamint a világ 40 országának több mint 10 000 játékosa vett részt rajta, ami a versenysorozatot valóban globálissá tette. A 2004-es WCOOP volt a valaha rendezett legnagyobb online pókerverseny, a Főverseny nyereményalapja pedig elérte a $2,100,000-t! A döntő asztalon hat ország képviseltette magát, és a norvég Ragde volt az, aki győzedelmeskedett, megszerezve ezzel a $424,945-t és az arany karkötőt.

 
WCOOP 2003

WCOOP 2003

2003-ban a sorozat 11 versenyből állt, melyek között volt Holdem, Omaha és Stud is. Ez volt az első WCOOP miután a Team PokerStars Pro tagja, Chris Moneymaker megdöbbentő győzelmet aratott a WSOP-n, és a játékosok elkezdtek a PokerStarsra seregleni, hogy online pókerezzenek. Összesen 1 358-an játszottak a 4. versenyen, ami $300 No Limit Holdem volt, az egész sorozaton pedig összesen több mint $2,700,000-t osztottak ki nyereményként, ebből $891,000-t lehetett megnyerni a $1,050 No Limit Holdem Főversenyen. Azon a versenyen DeeOhGee állt a lista élén, amely a 81 fizetős helyre ért játékost tartalmazta, és $222,750-t vihetett haza a győzelemért.

 
WCOOP 2002

WCOOP 2002

2002. júliusában került megrendezésre a legelső WCOOP sorozat, amelyen összesen kilenc verseny kapott helyet, amelyek nyereményalapja meghaladta a $730,000-t. A legelső versenyen indultak a legtöbben, 565 játékos kelt versenyre egymással a $100+9 Limit Holdem versenyen. A $1,050 No Limit Holdem Főversenyre 238 játékos nevezett, a nyereményalap pedig $238,000 volt. Ezt a versenyt a svéd MultiMarine nyerte, akinek $65,450-ral jutalmazták az erőfeszítéseit. A PokerStars $5,000 készpénz jutalmat adott a versenysorozat legjobb játékosának, aki a három versenyen is fizetős helyre jutó TheBeat lett.